VESZPRÉM MEGYEI ÉLETRAJZI LEXIKON

Keresés Betűrendes mutató | Rövidítésjegyzék  

Lexikonok kezdőoldala


DÉVAI BÍRÓ Mátyás
( Déva, 1500. 0 0. - , 1545. 0 0. )

ref. hitvitázó

Korában „a magyar Luther”-nek nevezték. 1523–1525 között Krakkóban tanult. 1527-ben katolikus udvari káplán Boldogkő várában Tomori Istvánnál. 1529–1530-ban Wittenbergben járt. 1531-ben előbb Budán, majd Kassán magyar prédikátorként működött. Ekkor már nyíltan a reformáció híve. 1531 őszén az egri püspök elfogatta, másfél évig börtönben volt Bécsben. Kassai hívei megszöktették, Szapolyai János fennhatósága alá menekült, de 1534-ben ismét elfogták, Budán raboskodott, 1535-ben szabadult. Ezután a Balaton-felvidéken terjesztette az új hit tanait, Gyulaffy László közbenjárásával Pápáról ment Kádártára, egy évig a falu környéke reformátusainak volt prédikátora, majd Sárváron Nádasdy Tamásnál talált menedéket. Itt írta feleletét Szegedi Gergely ferences vitairatára (Disputatio). 1536 őszén Németországba ment. 1538-ban hazatérve megint Nádasdynál élt. 1539-ben és 1540-ben Perényi Péter udvari papja, majd Szikszón iskolamester. Innen is menekülnie kellett, Wittenbergben élt 1543 nyaráig. Ekkor hazatért és Miskolcra ment, de a szerzetesek innen is elküldték. A halál valószínűleg külföldön érte. A balatonfüredi Patheonban 2001-től, Kádártán 2009-től tábla őrzi emlékét, Veszprém város önkormányzata 2011-ben Dévai Bíró Mátyás-díjat alapított. 2017. október 20-án, Balatonkenesén felavatták ~ (Kálvin János és Luther Márton) tölgyfából készült szobrát, Bálint József alkotásait.
  M.: Disputatio... H. n., 1537. – Ortographia. Krakkó, 1549.
  I.: RÉVÉSZ Imre: ~ első magyar reformátor életrajza és irodalmi művei. Pest, 1863. – EÖTVÖS Lajos: ~ kádártai lelkipásztorkodása.= PEIL., 1866. – RÉVÉSZ Imre: ~ tanításai. Kolozsvár, 1915. – SÓLYOM Jenő: ~ tiszántúli működése. = Eht., 1959. – MKtL. II. köt. – Szinnyei. II. köt. – Szöllősi. – ÚMÉL II. köt. – ÚMIL 1. köt. – Varga.